Egyre több páciens szeretné a hiányzó fogait fogászati implantátummal pótoltatni, még akkor is, ha a szomszédos saját fogai már lazák a fogágybetegség miatt. A fogágybetegség (parodontitis) során a fogakat rögzítő csont és ínyszövet pusztul, ami fogmobilitáshoz – „lötyögő” fogakhoz – vezet. Ilyen állapotban csábító megoldásnak tűnhet egy implantátum beültetése a laza fog mellé vagy helyére. Szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy aktív fogágybetegség esetén az implantáció ellenjavallt a periimplantitis (implantátum körüli gyulladás) megnövekedett kockázata miatt^nature.com. Klinikai adatok igazolják, hogy a korábbi vagy fennálló parodontális betegség az implantátumok hosszú távú sikerességét jelentősen rontja^{pubmed.ncbi.nlm.nih.gov}. Az alábbiakban bemutatjuk azt a két fő okot, amiért a parodontálisan kompromittált (fogágybeteg) környezetben behelyezett implantátumok prognózisa kedvezőtlen lehet, és miért fontos a helyes indikációs kritériumok betartása az ilyen esetekben.

Fertőzésveszély!

A súlyos fogágybetegségben szenvedő fogak környezetében agresszív baktériumok (úgynevezett parodontopatogének) szaporodnak el, amelyek a foggyökér körüli tasakokban gyulladást okoznak. Ha egy ilyen beteg fog mellé ültetünk be implantátumot, a bakteriális fertőzés könnyen átterjedhet az implantátum körüli szövetekre. Kutatások kimutatták, hogy az implantátum melletti fogak parodontális állapota szorosan összefügg az implantátum körüli egészséggel^{pubmed.ncbi.nlm.nih.gov}. Más szóval, ha a szomszédos természetes fog körül mély ínytasak és krónikus gyulladás van, nagy eséllyel az implantátum körül is gyulladás (periimplantitis) alakul ki. Egy vizsgálat szerint az aktív parodontitis a szomszédos fogaknál előre jelzi a jövőbeni periimplantitis kialakulását, és a fogágybeteg páciensek implantátumai kétszer nagyobb kockázattal betegednek meg periimplantitisben, mint az egészséges fogággyal rendelkezőké^jamdsr.com. Nem véletlen, hogy több tanulmány is megerősítette: akiknek korábban súlyos fogágybetegségük volt, azoknál jóval gyakoribb a periimplantitis az implantáció után^{pubmed.ncbi.nlm.nih.govjamdsr.com}. Az implantátum körüli gyulladás (periimplantitis) hasonló folyamat, mint a fogágybetegség – azzal a különbséggel, hogy ilyenkor az implantátumot körülvevő csont pusztul. Ennek következménye lehet az implantátum meglazulása vagy akár elvesztése is. Fontos tudni, hogy még a parodontális kezelés és az ínygyulladás sikeres megszüntetése után is fennmarad a periimplantitis fokozott rizikója azoknál a betegeknél, akiknek kórtörténetében fogágybetegség szerepel^nature.com. Éppen ezért kulcsfontosságú a fertőzésforrások megszüntetése – a meglévő fogak parodontális kezelése vagy szükség esetén eltávolítása – mielőtt implantátumot ültetünk be ilyen kompromittált területre.

Biomechanikai kihívások: a mozgó fog és a fix implantátum egyensúlya

Az implantátum és a természetes fog biomechanikai viselkedése alapvetően különbözik. A természetes fogakat egy rugalmas periodontális ligamentum (fogágy rostos szövete) rögzíti a csonthoz, ami bizonyos fokú mozgást (mikromobilitást) és ütéscsillapítást tesz lehetővé. Ezzel szemben az implantátum mereven, ligamentum nélkül rögzül a csontban, ezért hiányzik belőle a fogakra jellemző rugalmasság és „shock-absorber” képesség^nature.com. Egy egészséges fog mikromozgása akár tízszer nagyobb lehet, mint egy implantátumépmc.ncbi.nlm.nih.gov. Ha egymás mellé kerül egy laza fog és egy fix implantátum, a két pillér eltérő mozgékonysága miatt biomechanikai egyensúlytalanság lép fel. A mereven integrált implantátum gyakorlatilag átveszi a rágóerők nagy részét, mivel a mellette lévő mozgó fog nem tud hatékonyan ellenállni a terhelésnek. Mivel az implantátum stabilnak tűnik, a paciens egyre nagyobb erőkkel fog rágni, aminek következtében a fog tovább lazulhat vagy akár “besüllyedhet” (intrudálódhat) az implantátumhoz képest, az implantátum pedig aránytalanul túlterhelődik^{pmc.ncbi.nlm.nih.gov}. A fokozott terhelés csontvesztést idézhet elő az implantátum körül, megnehezíti az ideális harapási okklúziós viszonyok beállítását, és hosszú távon az implantátum stabilitását és élettartamát csökkenti】^{pmc.ncbi.nlm.nih.gov}. A szakirodalomban régóta ismert tény az is, hogy nem ideális például egy merev implantátumot összekötni vagy együtt terhelni egy mozgó foggal – ez az elrendezés könnyen az implantátum alkatrészeinek kilazulásához, töréséhez vagy a csontos rögzülés elvesztéséhez vezethet^{pmc.ncbi.nlm.nih.gov}. Összefoglalva: a különböző mértékben mozgó támasztékok aránytalan terhelést okoznak, ami veszélyezteti az implantátum hosszú távú sikerét.

Indikációs kritériumok és óvintézkedések implantáció előtt

A fenti kockázatok fényében érthető, hogy szigorú indikációs kritériumok vonatkoznak az implantációra parodontálisan érintett pácienseknél. A helyes betegkiválasztás és előkezelés alapvető fontosságú a komplikációk megelőzéséhez. Nemzetközi klinikai irányelvek hangsúlyozzák, hogy aktív fogágybetegség esetén nem szabad implantálni, amíg a gyulladást nem kezeltük és nem stabilizáltuk a beteg parodontális státuszát^nature.com. Összegyűjtöttük a legfontosabb teendőket, amelyek betartásával minimalizálható a kockázat periimplantációs kompromittált esetekben:

• Fogágybetegség kezelése: Az implantáció előtt minden aktív parodontális fertőzést meg kell szüntetni. A mély ínytasakok kitisztítása, a gyulladáscsökkentő kezelések és szükség esetén az erősen mozgó, menthetetlen fog eltávolítása javasolt. Amíg kezeletlen fogágybetegség áll fenn, addig az implantátum beültetése tilos, mivel a fennmaradó baktériumok az implantátumot is megfertőzhetik^nature.com.
• Stabil parodontális státusz: A sikeres implantáció alapfeltétele a stabil, gyulladásmentes íny és csontállomány. A páciensnek be kell tartania a megfelelő szájhigiénét és rendszeres professzionális tisztításra (fogkő-eltávolításra) kell járnia. Csak akkor szabad implantálni, ha a fogágy állapota legalább 3-6 hónapig stabil, nincsenek ≥5 mm mély tasakok és vérzéssel járó gyulladás^nature.com. Fontos tudatosítani a pácienssel, hogy még sikeres előkezelés után is fokozott kockázatnak van kitéve – ezért kiemelt jelentőségű a rendszeres ellenőrzés és fenntartó terápia^nature.com.
• Biomechanikai tervezés: A kezelési terv elkészítésekor figyelembe kell venni a terhelés-megoszlást. Ha a szomszédos fog még megmenthető, de kissé mozgó, érdemes lehet nem összekapcsolni az implantátummal egy hídpótlásban, hogy elkerüljük a merev összeköttetést egy mozgó foggal^{pmc.ncbi.nlm.nih.gov}. Inkább külön koronaként terheljük az implantátumot, és szükség esetén a természetes fogat sínezéssel rögzítsük más fogakhoz a stabilitás érdekében. Gondoskodni kell arról, hogy az implantátumra kerülő korona harapási (okklúziós) kontaktusai kiegyensúlyozottak legyenek, elkerülve a túlterhelést. Szükség esetén több implantátum beültetésével osszuk meg a rágóerőt, ahelyett hogy egy implantátumra bíznánk az összes terhelést egy mozgó fog szomszédságában^{pmc.ncbi.nlm.nih.gov}.
• Utógondozás és követés: Parodontálisan kompromittált pácienseknél az implantáció után szoros nyomonkövetésre van szükség. Rendszeres (például háromhavonta, félévente) kontrollvizsgálatokkal időben felismerhetők a kezdődő periimplantaris gyulladás jelei (pl. vérzés, tasakképződés), és korai beavatkozással megelőzhető a nagyobb baj. A pácienseknek is tisztában kell lenniük azzal, hogy az implantátumok körül is ugyanúgy ápolni kell az ínyt, mint a saját fogaknál – sőt, fogágybetegség után még gondosabb szájhigiénészükséges a kiújulás elkerülésére^nature.com.
• Radikális megoldásként jön szóba az összes fog eltávolítása és csak implantátumokkal történő fogpótlás. Ilyenkor sikeres implantáció esetén hosszútávon kevesebb problámával kell a páciensnek szembe néznie, de rizikófaktor ha az implantáció bármilyen okból meghiúsul, akkor többszörös műtétek lehetnek vagy kivehető készülék viselése válhat szükségessé.

Összegzésül:

A fogászati implantáció fogágybetegségben szenvedő pácienseknél csak alapos mérlegelés és előkészítés után végezhető biztonsággal. Ha egy mozogó, parodontózisos fog mellé vagy helyére tervezünk implantátumot, számolnunk kell azzal, hogy a megmaradt fertőzés és a biomechanikai egyensúlytalanság egyaránt veszélyezteti a beavatkozás sikerét. A tudományos irodalom egyértelműen alátámasztja, hogy aktív fogágybetegség esetén az implantátumok hosszú távú prognózisa kedvezőtlen^{nature.comjamdsr.com}. Ugyanakkor megfelelő előkezeléssel és utánkövetéssel sok esetben sikeresen lehet implantátumot alkalmazni parodontálisan kezelt pácienseknél is. A lényeg a helyes indikáció: csak stabil, gyulladásmentes parodontális viszonyok mellett, gondos tervezéssel és a páciens felkészítésével szabad belevágni az implantációba. Az orvos és a páciens közös felelőssége, hogy a beültetett implantátum környezete egészséges maradjon, hiszen így biztosítható a műgyökér hosszú távú túlélése és a páciens elégedettsége.

Felhasznált irodalom: A cikk állításait tudományos vizsgálatok és szakmai irányelvek támasztják alá, többek között a British Dental Journal implantációs irányelvei^{nature.comnature.com}, egy 2021-es kutatás a periimplantitis kockázati tényezőiről^jamdsr.com, valamint további nemzetközi tanulmányok a parodontitis és periimplantitis összefüggéseiről^{pubmed.ncbi.nlm.nih.govpmc.ncbi.nlm.nih.gov}. E források egybehangzó üzenete: “egészséges fogágy nélkül nincs egészséges implantátum”.